Belépés betegeknek

7. Országos IC Betegtalálkozó

7. Országos IC Betegtalálkozó
Idén is megrendezésre kerül IC/BPS betegeim részére az éves találkozó sok újdonsággal, hírekkel, feladatokkal és reményt adó újdonságokkal. A tudomány és technika, a megoldásra váró feladatok mellett teret biztosítunk hozzászólásoknak, javaslatoknak, ötleteknek és kérdéseknek is, melyeket azonnal megválaszolunk. Az ismerkedés és tapasztalatcsere mellett fontos szerep hárul a "rutinos" betegekre a " kezdők" megvigasztalásában is.

Kedves Pácienseim!


Örömömre szolgál, hogy meghirdethetem az immár 7. Országos IC Betegtalálkozót.

Itt az ideje, hogy összefoglaljam a 2018-as év fontosabb IC-s eseményeit, a különböző kongresszusokon elhangzottakat, természetesen kiemelve a gyakorlati jelentőséggel bíró témákat.


Tavaly már beszámoltam arról, hogy az UroSystem Kft. munkatársaimmal együtt egy elnyert pályázat nyújtotta lehetőséget felhasználva kifejlesztettük az önkezelést segítő eszköz prototípusát, aminek klinikai tesztelése is a napokban fejeződött be – igen pozitív eredménnyel. Mi lesz a folytatás? Hogyan tovább?


Beszámolunk terveinkről, folyamatban lévő fejlesztéseinkről, lehetőségeinkről. Bemutatom Dr. Birinyi Péter főgyógyszerész urat, a Mikszáth Gyógyszertár vezetőjét, számos egyedi gyógyszer kifejlesztőjét, a vizelet lúgosító tabletta gyártóját s több közös tervünk főszereplőjét. Kérdéseikre készséggel válaszol.


Kérem, kapcsolódjanak be a beszélgetésbe a közös cél érdekében, hogy minél több emberhez (és szakemberhez is) eljusson az IC híre, hogy minél kevesebb szenvedés után, minél előbb kerülhessenek a betegek a megfelelő kezeléshez, hogy minél jobb, hatékonyabb és minél olcsóbb módszereket tudjunk kidolgozni. Az Önök visszajelzései, ötletei, gondolatai alapvetően fontosak ehhez.


Az érdekesnek ígérkező beszélgetések mellett persze bőven hagyunk időt a régi ismerősök egymásra találására és a még kezdők befogadására, az ismerkedésre.

Közösen kell néhány kérdésben döntést hoznunk: hogyan tovább? Mit tehetünk a töretlen fejlődésért, vagy annak felgyorsításáért, az országos ellátó hálózat kialakításáért, a folyamatos lakossági felvilágosításért, a szakmai továbbképzésekért. Ezek nagyon fontos feladatok, a páciensek ötletei, javaslatai, aktív részvétele nélkül lehetetlen a megoldásuk.


Egyre aktuálisabb egy hivatalosan bejegyzett betegképviseleti szervezet létrehozása, hogy felvehessük a kapcsolatot néhány, más országban már hosszú évek óta példaszerűen működő társszervezetekkel. Ez számos szervezési, szervezeti, jogi, gazdasági, könyvelési stb. kérdést vet fel, amit egyedül már nem vagyok képes felvállalni. Ezek megoldásához várok javaslatokat.


Fontos része a programunknak, hogy bárki, bármilyen kérdést feltehet, főleg feltehetően többeket érintő kérdést, s ígérem, ott rögtön megválaszolom (az utólagos, egyenként, emailben történő megválaszolást nem tudom vállalni).


Végül jelen lesznek az IC kezelésének fellendítésére alakult UroSystem Kft. alapító tagjai, barátaim, Dr. Rényi Gábor, Giber János és Kálmán Gábor is, akiknek minannyian nagyon sokat köszönhetünk, s engem számtalan üzleti-, szabadalmi-, jogi és kereskedelmi tanáccsal látnak el.


A találkozó helyszíne, mint már az elmúlt 3 évben is, a régi Szemészeti Klinika földszinti nagy előadóterme: 1083 Budapest, VIII. Tömő u. 25-29.

Időpont: 2018 december 8., szombat délelőtt. Gyülekezés 10 és 11 óra között. 11 és 15 óra között folyik a hivatalos program sok szünettel. Ebédidőben az UroSystem kedveskedik hideg falatokkal és „engedélyezett” italokkal.

Mindenkit szeretettel várunk, akár kísérővel vagy házastárásával együtt is.

Itt lehet megtalálni a helyszínt az interneten: https://www.google.hu/maps/place/Budapest,+T%C3%B6m%C5%91+u.+25-29,+1083/@47.4851322,19.0798051,17z/data=!3m1!4b1!4m5!3m4!1s0x4741dcf0f3914981:0x2dcd62231198aa28!8m2!3d47.4851322!4d19.0819938

GPS koordináták a távolról, autóval érkezőknek:

Északi szélesség: 47.48516, keleti hosszúság: 19.08197

Mivel az email-es értesítés kissé bizonytalan, a honlap hírek rovatában és a Facebookon is fenn lesz a meghívó. Ennek ellenére, aki bármilyen kapcsolatot tart fenn IC-s betegtársaikkal, arra kérem, továbbítsa nekik a meghívót, hogy lehetőleg mindenki tudhasson a találkozónkról.

Üdvözlettel

Dr. Lovász Sándor

Vissza az előző oldalra

ikon_naptar.pngRendelések:

 

Millenáris Egészség Centrum

 

Szerda:    09:00 - 15:00

 

Bejelentkezés:


Hétfő – Csütörtök: 9:00 - 13:00

Telefonon: +36 20 468 3882


Interneten: 

millenar.hu

 

 

Rózsakert Medical Center

 

Kedd:    08:00 - 16:00

Csütörtök: 08:00 - 15:00

 

Bejelentkezés:


Telefonon: +36 1 3920505


Interneten: 

rmc.hu

Hírek, újdonságok

Rendelésem szüneteltetése szabadságom idejére

Tovább a teljes hírre